Az egészet is fel fogom rkani egyben, amit majd a fejezetek menüpontban találhattok meg!
Elnézést a furcsa elrendezés miatt, de csak így hajlandó betenni...
-
Hello! – bukott ki belőlem első értelmesnek nem
mondható gondolatom.
-
Üdv! – engedte el vállam nagy bánatomra.
– Egy pillanat! – csattantam fel magamban. – Irreális, hogy ismerkedni
jött ide… Basszus csak én maradtam pár nélkül… – fogtam fel a tényt némi
fáziskéséssel. Míg én gondolataimba merülve vágtam a pofákat, addig ő mellém
húzott egy széket, majd megfordítva azt letette magát.
-
Szóval… khm… mit elemezzünk? – fordultam Mr.
Bő-beszédűhöz.
-
Bírod Dante-t? – szólalt meg kisvártatva.
-
Ö… ja – azaz, tudsz valamit Grace.
-
Pokol kapuja? – nyitotta ki a könyvet a megfelelő
oldalon különösebb keresgélés nélkül.
-
Jó lesz – bólintottam.
Kínos csend telepedett ránk.
Habár külsője alapján valami helyi menőgyereknek tűnt öt perc
beszélgetés után egyből megértettem, hogy ő, afféle csendben elvagyok, nem erősségem
a kommunikálás típusú ember – akárcsak egy költő. Zárkózott – e szóval lehetett
a legjobban jellemezni.
Lehet, hogy nagyon elveszetten bámultam a kijelölt műre, mert:
- Utálom Dante-t. Kit érdekel Beatrice, élete szerelme, aki a mennybe jutott? Vagy a többi idióta kör és azoknak alkörei az ostoba büntetésekkel együtt?
- Ki nem állhatom a verselemzést, inkább a regényeket szeretem, azok mentesek a nyamvadt költői eszközöktől és egyéb marhaságoktól.
- Hogy szeretheti, mégis ezeket egy ilyen szívdöglesztően helyes srác?
-
Baj van? – csettintett arcom előtt.
-
Ö… – megint elbambultam? – nincs.
-
Nem úgy nézel ki!
-
Mindegy… szar az élet… illetve ez a vers… fantasztikus.
-
Látszik. Segítsek? – húzta fel szája szélét, sexi
féloldalas mosolyát megvillantva.
-
Fölösleges, le van írva a síralom füzetembe.
-
Ha ennyire nehezen viseled Dante-t szólhattál volna.
-
Egy költőt sem bírok! – szaladt ki a számon.
– Gratulálok! Okos tojás! Na, most jól
elvágtad magad nála! Egy költőnek – vagy minek? – azt mondani, hogy nem bírok
egyet se… Zseniális vagy Grace! Megint csak alakítottál! – túrtam mérgesen
sötét szénaboglyámba.
-
Tudom, tudom; akkor mit keresek itt? – folytattam. – Furcsa,
de szeretem az irodalmat, viszont a különféle költők verseinek elemzését értelmetlen
baromságnak tartom, hiszen lehet, hogy az értelmük valójában szöges ellentéte
annak, amit mi „fordítunk rájuk”.
-
Hm… – mondta, s egy pillanatig, úgy tűnt, mintha
komolyan elgondolkozott volna. – Azért – fogta meg kezem, ami combomon
nyugodott, miközben egészen közel hajolt arcomhoz – egy próbát tehetünk! – és
lassan elhúzódott.
– Élvezed, mert én nem!
Legszívesebben azonnal megragadtam volna az ingjét s annál fogva húztam
volna magamhoz és csak akkor engedtem volna el, amikor ráébredt arra, hogy meg
akar csókolni. – Állj! Mikre gondolsz te lány!
-
Oké! – feleltem „lelkesen”.
Bő egy óra elemezgetés után végeztünk; sajnos mi is sorra kerültünk, de
Izzy önfeláldozóan vállalta, hogy megállapításainkat a nagyközönség elé tárja,
miután észrevételezte, hogy teljesen használhatatlanná váltam. Kedvem lett
volna, ott helyben elaludni. Emellett továbbra sem kedveltem meg Dante-t – ide
vagy oda, hogy Izzy kedvenc költője volt.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy érdeklődve hallgatom, amit reszelős
hangján édesen duruzsol imádott versírójától származó műről. Láthatóan a
hallgatóságot is lenyűgözte, nem csak engem – bár Cindi Mitch epekedő tekintete
vitte a pálmát, ahogy Tom Brandon ölében szinte már nyáladzott.
-
Nagyon jó, remek zárás volt Izzy… és Skayla – tette
hozzá Mr. Green. – Menjünk haza! – csapta össze tenyerét.
Az ülésben elgémberedett tagjaim mozgásra fogása közel sem bizonyult
egyszerű feladatnak; néhány láblendítés után viszont már hajlandó voltam
elindulni a többi ruhámért. Lábszáramban
ugyan éreztem némi zsibbadást, viszont azzal vigasztaltam magam, hogy jó fél
óra múlva már aludhatok is pihe-puha ágyacskámba.
Felkaptam fekete szövetkabátom, majd nyakamra tekertem fehér-fekete mintás
sálamat és nagy hévvel lendültem meg a kijárat felé. Az utolsók közt hagytam el
a könyvtár vaskos, öreg, vöröstéglás épületét. Nagy lendületem csupán a kijutás
pillanatáig tartott s utána tovalibbent. A könyvtár eresze alól kémleltem a víz
áztatta utakat és az égen ülő sötét, szürke esőfelhőket, melyek szüntelenül
potyogtatták méretes könnyeiket. A földutakat és virágágyásokat sár lepte el,
amitől a fél város tocsogott a lucsokban. A szakkörről hazaindulók kapucnijukat
fejükbe húzva, vagy autóikhoz rohanva igyekeztek mi hamarabb hazaérni. Már
tudtam, hogy nem úszom meg szárazbőrrel az utat; a távolba meredtem, arrafelé
amerre laktunk, a táv hihetetlen messzinek ígérkezett.
Lemondóan felsóhajtottam, majd tettem egy kilencvenfokos fordulatot, aminek
sokkal rosszabb vége is lehetett volna. A vizes betonon bal bakancsom talpa
kicsúszott alólam és a legfelső lépcsőfok fölé lendült, kis híján összetörtem
volna magam, ha valaki nem karolja át a derekam és nem emel le a
lépcsőtetejéről. A meglepettségtől még megijedni is elfelejtettem. Csodálkozva
tapasztaltam, hogy ismét biztos talajon állok és nem azon az istenverte
„emelvényen”.
-
Rád aztán vigyázni kell! – térített észhez az, az
imádnivaló hang.
-
Izzy?! – kaptam fel a fejem.
Hát… igen. Tényleg ő mentett meg…
Ott állt kissé bizarr, leopárd mintás kabátjában és fekete kalapjában,
miközben derekamat szorította. Sötét, kunkorodó tincsei végén apró esőcseppek
csillogtak s kisfiús bájú mosolyával tekintett le rám, hála a legalább
félfejnyi különbségnek.
-
Ne törd össze magad! – fejtette le rólam kezét, majd
zsebre vágta.
-
Ö… köszönöm – hálálkodtam egy félig rohadó bokornak.
-
Most, úgy teszek, mintha nem egy haldokló félben lévő gazhoz
hasonlítottál volna – villant fel öngyújtója sárgás lángja, amit cigarettájához
emelt. – Jó éjszakát… Gracie
– indult el az ellenkező irányba.
-
Neked is – néztem utána.
-
Ja és… – fordult vissza – az alkohol kiváló stressz
oldószer.
– Hogy mi? – bámultam távolodó alakját, mint, mikor a kisgyerek könnyes
szemén keresztül csak szobája ablakából láthatja édesapja elmenetelét, aki
örökre kisétál életéből egy béna indokkal. Gyűlöltem ezt az érzést!
Mennydörgések hosszú sorozata térített vissza a jelenbe, felhívva rá a
figyelmem, hogy ideje indulni, ha még valamilyen szinte szárazon szeretnék
hazaérkezni. Olyan sötét volt az ég, hogy este tíz óra is lehetett volna, de akkor
pusztán nyolc múlt tíz perccel. – Bolond október!
Árnyként suhantam el a kertes házak kapui előtt, csupán halk rezdülések
árulták el, hogy egy fiatal lány az utcákat rója. A kellemes kertvárosi
hangulatú rész azonban hamar véget ért s az úttest szélén kényszerültem tovább
haladni. A tócsák egyre nagyobbra híztak, így bakancsomat gumicsizmaként
használva keltem át rajtuk, szükség esetén. – Ó, Izzy a fenébe is, hogy nem akartál
elkísérni… Milyen pasi vagy te? – zsörtölődtem vacogva. Felkaromat
dörzsölgettem tenyeremmel, de fázó ujjaim falatnyit sem értek. Az eső újra
rákezdett, ennek köszönhetően a futás lehetőségét is kihúzhattam.
Átázva, fázva s reszketve toporogtam házunk előtt, azonban megdermedt
ujjaimmal nem tudtam előkotorni kulcscsomóm zsebemből, következőképp a hideg
vaskapu rácsaiba kapaszkodva átlendültem a kerítés felett, majd hunyorogva a
hátsó bejárat felé araszoltam. Fél óra alatt annyira besötétedett, hogy az
orromig alig láttam el. – Légy nyitva, légy – nyomta le a kilincset. S láss
csodát a bentről kiszűrődő sötétség feltárult előttem. Még a verandán kimásztam
a cipőmből és kint is hagytam, majd gyors léptekkel besiettem a konyhába. Első
dolgom volt kitapogatni a villanykapcsolót – a gombnyomás következtében fény
váltotta fel a feketeséget.
A konyhában kifogásolhatatlan rend uralkodott; a pult már-már vakítóan
csillogott, a mosogató üres volt és tiszta a szárítóval egyetemben, az edények
és egyéb konyhai eszközök, pedig katonás sorrendben sorakoztak a szekrényekben,
csupán a hűtőn illetlenkedett egy apró, rózsaszín cetli. Íme az eredménye, ha
egy tizennyolc éves kamaszkorú lány az anyjával él együtt, aki dühét, mérgét és
a feszültséget is a takarításba fojtja, vagy éppen munkába.
Ráfordítottam a kulcsot a zárba s egy gyors ellenőrzés után a
hűtőszekrényhez szlalomoztam. A rózsaszín papírdarabon egyetlen üzenet állt
nekem címezve. Az irka kis méretéhez képest viszonylag hosszú egyben tömör szöveg
várt olvasásra:
Skayla,
dolgozom, fogalmam
sincs, mikor jövök, légy jó!
Ne haragudj rám,
szeretlek:
Anya
Ez az üzenet helyesen, így hangzott volna:
Skayla,
túlórázni mentem,
mivel nem tudom, hogy most mit kéne tennem… Veszekedéseinket képtelen vagyok
kezelni, így jobb ötlet híján tehetetlenségemben, inkább a papírmunka felett
görnyedek.
Remélem, mire
megjövök, már el is felejted a történteket!
Sok puszit küld:
Anya
– Tipikus! Anyám sokatmondó fickái… – hajítottam a kukába a fecnit. –
Elég angolosan távoznom és máris ő esedezik bocsánatért… Milyen az ilyen anya?
Éretlen? Aggódó? Nevetséges? Nem, ilyen egy elvált nő, akinek csak tömérdek pénze,
locsogó barátnői és egy önfejű kamaszlány van, akinek nevelése sok plusz
energiát kíván.
Habár lépten-nyomon összebalhéztam szülőmmel, mégis szerettem és hálás
voltam neki mindazért, amit értem tett; szeretett, meghallgatta hülyeségeim,
megbirkózott művészi szeszélyességemmel, elviselte különc stílusom, tolerálta
lázadásomat és kivétel nélkül mindent megkaptam tőle. Ha kellett a világvégére
is elment, csak, azért, hogy a legjobb művész cuccokat megszerezze nekem – de
ez csupán egy példa volt a sok közül.
Leoltottam a lámpát, majd
vacsora nélkül saját szobámba csoszogtam az árny lepte folyosókon keresztül.
Kezem itt-ott végigcsúsztattam a falakon; a festéknek sima és egyenletes
tapintása volt, míg a tapétának izgalmas és játékos, mutatóujjam a minták vonalában
kígyózott s mikor elemeltem, ujjperceimben enyhe lüktetést tapasztaltam. Elnyúzott
lábaimmal felkapaszkodtam a csigalépcsőn s utána birodalmam bejáratához
vágtattam. Szinte berobbantam az ajtómon és meg sem álltam ágyamig, amibe
hurrikán módjára csapódtam be. Abban a szétázott, összegyűrődött göncben
aludtam el tiszta fekhelyemen. Hogy kiről álmodtam, az maradjon titok…
Szia!
VálaszTörlésA párbeszédek egy kicsit kuszák voltak számomra, miközben olvastam, de lehet, a fáradságom is közrejátszott benne...
Hozzám valahogy még mindig közelebb állnak a leíró részeid, de én úgy általánosságban jobban szeretem a leírásokat, úgyhogy ez elég szubjektív vélemény ;)
A végén egy kicsit zavaró volt a nagy betű, de az csak szerkesztés :)
Ó, tudom, mit akartam még mondani... Skayla gondolatait, amikor leírod, úgy szerkeszted, mintha az is párbeszéd lenne. Néha kicsit zavaró volt, és egy pillanatra el kellett gondolkodnom, hogy azt most hangosan is kimondta-e, vagy csak gondolta... Talán, ha dőlt betűvel szednéd, úgy érthetőbb lenne, de ez persze csak egy tanács :)
Még mindig nem tudtam meg sokat Izzyről, már kíváncsi vagyok, mi is lesz az ő szerepe a történetben :) Sejtem, de azért mégis :) Szívesen olvastam még róla, de aztán vége lett, viszont holnap vasárnap :D
A vége aranyos volt, ha lehet ezt így nevezni :P Valamelyik komiban írtam, hogy a végét furcsálltam, és befejezetlennek tartottam, de itt határozottan nem volt ilyen érzésem, gondolom, ez jót jelent a későbbiekre nézve is :D
Még eléggé az elején tart a történet, nem tudok határozott véleményt mondani, úgyhogy bocsi, amiért állandóan itt elemezgetek főként :/ Azért próbálok nem abszolút negatív lenni, és a határozottan pozitív benyomást keltő részeket is kihangsúlyozni...
Lényeg, hogy szerintem az íráshoz is van tehetséged. Bár személyesen gondolom nem ismerlek, azért mindketten művészetisek vagyunk, oda meg rajzoláshoz is kell érteni, úgyhogy a művészi véna mellett az írás terén is helyt állsz, úgyhogy csak gratulálni tudok :)
Eslina
Nagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlésIgen, azért raktam ki a oldalra, hogy a mi mit jelent!
Amúgy Skalya gondolatai előtt mindig van egy sor kihagyás és utána is.
Nos, a leíró részek én is jobban szeretem, de úgy vélem egy könyvet nem lehet megírni anélkül, hogy ne beszéltetnénk a szereplőket :)
A nagybetű engem is zavart, de egyszerűen nem akarja máshogy berakni a blogspot...
Izzy egy olyan karakter lesz, aki még a 200. oldal után is zavaros lesz Skayla számára is! Annyit elárulhatok, hogy ő egy nagyon fontos karakter.
:)
Én örülök, hogy elemezgetsz! :)
Köszönöm szépen a véleményed, nagyon jól esett!